Clarie's things

Sziasztok!:)

Ma egy kicsit motiválóbb, önismerettel kapcsolatos bejegyzést hoztam nektek. Volt szerencsém összefutni a következő TAG-el, és ennek köszönhetően fogott meg a téma kivesézése. Remélem hasznos lesz néhány embernek, akik hasonló cipőben járnak, mint én.:) Megpróbálok mindenhol bő választ adni, ugyanis lesz helyenként mit mesélnem.

1. Ha kinevetnek miként reagálsz?

Nagyon rosszul viselem a felém irányuló kritikákat. Sajnos az az ember vagyok, aki a kemény csajt mutatja, de belül lényegében egy érzelmi 0. Volt már olyan, hogy elmentem egy csapat mellett, ők felnevettek mellettem, és én egyből azt éreztem, hogy rajtam nevettek. Egyből megnéztem magam, hogy van-e valami vicces rajtam, vagy rosszul áll a hajam vagy esetleg valami más? Szerencsére semmilyen kinevetnivalót nem találtam magamon, úgyhogy elkönyveltem egy véletlen egybeesésnek a dolgot. Tulajdonképpen ez a kinevetős dolog kétféle formában létezik nálam. Vagy olyan ember nevet ki, akinek adok a véleményére, és vele együtt, együttértően nevetek egy hülyeségemen, vagy olyan féltől kapom az ívet, akit vagy nem ismerek, vagy nem adok a véleményére. Ilyenkor megint két lehetőség van előttem, vagy foglalkozok vele, vagy kizárom. Általában akaratom ellenére is foglalkozni kezdek a dologgal, és mindig megpróbálom gyorsan összehasonlítani magam azzal az illetővel, aki kinevetett engem. Néha én is elborzadok, hogy ő mennyivel másabb, mint én, és elgondolkozok rajta, hogy talán ez a másság ad okot arra, hogy kinevessen.

2. Milyen gyakran érzed úgy, hogy megoldhatatlan gondokkal küzdesz?

Nagyon gyakran. Sokszor kerülök olyan szituációba, ahonnét már nem tudok kimászni a saját erőmből. Ilyenkor általában a barátaimhoz fordulok. Ők elmondják a véleményüket és tanácsot adnak, de van, hogy azokkal a tanácsokkal sem tudok mit kezdeni, és konkrétan elhatalmasodik felettem a probléma. Tulajdonképpen most, ebben a pillanatban is így vagyok. Elkezdtem dolgozni (amiről később írok), és mondhatni összejöttek a dolgok, fény gyúlt az életembe, de egyszerűen nem érzem teljesnek ezt az egészet. Hiába nő a barátaim száma és hiába kezdem elfogadni magam, egyszerűen nem megy. Nem, és kész. Holnap megyek le barátnőimmel kondiba, ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy pocakos vagyok, meg hasonlók. A másik, ami erőteljesebb érzés az egy végtelen hiányérzet. Azóta érzem, amióta nincs velem Loki. Szinte minden nap beszélünk, nemrég találkoztunk is egy-két technikai dolgot megvitatni. Ő adta oda az aliexpresses csomagomat is. Szóval. Ha vele vagyok boldognak érzem magam, de ugyanakkor kiszögezett madárnak. Ha nélküle, akkor magányosnak de leginkább elveszettnek. Már közel 2 hónapja, hogy kerülgetjük – legalábbis én – a forró kását, de mire dönteni fogok már késő lesz. Erősen gondolom azt, hogy nincs értelme folytatni ezt a kapcsolatot, addig húztuk mint a rétestésztát. Viszont.. Rettentően hiányzik. Hiába beszélgetek más fiúkkal és hiába ismerkednek velem más fiúk. Nem tölti be egyik sem azt az űrt, amit Loki hagyott maga után. Talán erre mondják azt, hogy az első szerelem soha nem múlik el.

3. Ki az életben a példaképed?

Ez a válasz rövid: nincs példaképem. Olyan van, akire egy-két szempontból felnézek, de konkrét példaképem nincs.

4 .Éreztél már úgy, hogy bárkit is megtudnál fojtani? Ha igen mond el miért?

Volt olyan, hogy kibaszottul elegem volt a világból, és tulajdonképpen mindenkiből. Ez általában akkor van amikor egy másik ember bassza fel az agyam, vagy történik valami olyan, amiből szarul jövök ki, szóval azért van egy-két kiváltó oka ennek az alkalmankénti világutálatnak.

5. Volt már olyan stresszes éjszakád, hogy órákig nem aludtál?

Igen, nagyon gyakran. Volt, hogy 10kor lefeküdtem, és másnap hajnal 4ig csak forgolódni tudtam, persze 5kor már keltem. Ilyenkor általában felnézek a youtube-ra, hátha találok valami olyat, ami annyira unalmas, hogy bealszok rajta, vagy elkezdek olvasgatni. Lényegében nagyon stresszes tudok lenni, és szinte mindennapi tényező az életemben, hogy nehezen alszok el. És van, hogy sikerül elaludnom, de annyira frusztráló az, amit álmodok, hogy inkább úgy döntök fentmaradok egy-két óráig, minthogy visszafeküdjek, és ismét belecsöppenjek egy félbehagyott rémálomba. Régebben mindig az egyik mesekönyvem vettem elő és kezdtem el olvasni a legelső mesét. Ezt a manővert tavaly is űztem, és már kívülről tudom cica meséjét. Valahogy az a történet mindig megnyugtatott, és annyira gyönyörű rajzok voltak benne, hogy az elolvasása után csak arra tudtam gondolni. Viszont volt olyan is, hogy hiába próbálkoztam bármivel, hiába kapcsoltam be a TV-t, vagy hallgattam zenét, egyszerűen nem tudtam megszabadulni se a rémálmomtól se a valós életben tapasztalt rossz dolgoktól.

6. Az osztályodban van olyan ember aki elvette az önbizalmad?

Nem kifejezetten. Volt olyan, hogy néha meggyengült, de azt nem engedtem senkinek sem, hogy teljesen elvegye. Igen, történtek nehéz dolgok, de mindig mellettem voltak a barátaim, akik szó szerint tűzön-vízen át kiálltak mellettem és értem. Ezért nem győzök elég hálás lenni. Tényleg. A barátok csodákra képesek.

7. Erősnek érzed magad lelkileg?

Igen.

8. Voltál már egy " Tini szerelem" miatt depressziós?

Igen is, meg nem is. Nem tartom depressziónak azt, amit akkor, 14 éves fejjel átéltem. Szóval történt az, hogy én 5. vagy 6.as koromban kegyetlenül beleszerettem egy felettem járó fiúba. Poén, hogy a helyi uszodában ismertük meg egymást, ugyanis barátnőmmel lementünk úszni, és pont összefutottunk vele meg az ő barátjával. Aztán a relax medencében elkezdtek dobálni minket labdával, és ez volt az egyértelmű jele annak, hogy igen, felkeltettük az érdeklődésüket. Később, amikor a hajunkat szárítottuk odajöttek hozzánk és megkérdezték, hogy holnap is találkozunk-e, mi meg mondtuk, hogy persze, sima. :D De persze nem mentünk el. Aztán később kiderült, hogy kikkel is van valójában dolgunk, és az, hogy konkrétan egy évvel idősebbek nálunk megkönnyítette a dolgunkat. Én elkezdtem beszélgetni M-el, és igazából tök jól kijöttünk, meg minden. Amolyan 6.as szinten. Aztán történt az, hogy jött egy új osztálytársam, és konkrétan összejött azzal a fiúval, akiért én konkrétan már évek óta oda és vissza voltam. De nagyon komoly szinten. Szóval tipikusan az a lány voltam, aki felírta a padra a nevét szivecskékkel, meg hasonlók. És igen, akkor egy világ dőlt össze bennem, és az még csak rátett egy lapáttal, hogy az a bizonyos lány nagyon jó barátnőm is lett (mielőtt még összejöttek volna) és gyakran volt úgy, hogy néha összefutottunk M-el, mert én mentem haza ő pedig akkor találkozott az osztálytársammal. Persze az ő kapcsolatuk nem tartott sokáig, és utána újra elkezdtünk beszélgetni. Ami azt illeti, 8.-ban szinte semmit nem beszéltünk, ugyebár M elment továbbtanulni. De volt egy buli, ahol mondhatni elég közel kerültünk egymáshoz, és történt egy-két dolog (semmikomolydnscsere). Akkor voltam úgy, hogy lényegében nem voltam képben a dolgokkal, nem tudtam, hogy hogyan álljak hozzá. Tulajdonképpen voltam én meg ő, és már évek óta odavoltam érte, de az a nagy lamour lecsengett bennem, de mégis kívántam azokat a csókokat, szóval tényleg nem tudtam, hogy most mihez kezdjek. Aztán történt az, amit ilyenkor a hozzám hasonló lányok szoktak csinálni, olyan hajnal 6 körül hazamentem, elfeküdtem a szobámban, és elkezdtem sírni. Végtelenül szomorú voltam, és tanácstalan. Szerencsére ez a dolog gyorsan lecsengett bennem, és igazából a közöttünk lévő dolog lecsökkent arra a szintre, hogy köszönünk egymásnak, ha találkozunk. Nekem is lett barátom, neki is lett barátnője. És talán 2 éve, hogy utoljára beszéltünk egymással.

9. Sokat veszekszel a szüleiddel?

Igen is, meg nem is. Nem az a fajta vagyok, aki csinálja a balhét, inkább az, aki benvonza. Szóval igen, elmegyek valahova, biztosan történik valami, aminek nem kellene. Például volt olyan, hogy elmentem a mamámhoz, és rossz helyen szálltam le a buszról, és tök kétségbeesetten kezdtem el látványosan szenvedni és telefonálgatni, hogy jézusom, mit csináljak. Tulajdonképpen jól kijövök apával is, meg anyával is, de apával jobb szeretek beszélgetni. Ő teljesen másképp látja a dolgokat, mint anya. Viszont, a mostani helyzetet mindketten úgy ítélik meg, hogy én egy világi szar vagyok, és így elég nehéz jól érezni magam. Félrehívnak beszélgetni, hogy elmondják nekem, mennyire csalódtak bennem, és hogy mennyire egy nyomorék vagyok. Pont tőlük várnám a támogatást és a segítséget, ehelyett csak a szidást és a minősítést kapom. Szóval igen, jelen álláspont szerint elég sokat veszekszek a szüleimmel.

10. Volt már olyan, hogy nyilvános helyen megütöttél valakit?

Ez egy nagyon érdekes történet, és nem annyira komoly, mint amennyire azt gondolná az ember. 8as lehettem, amikor történt az egész. És konkrétan annyi volt, hogy ebédhez álltunk sorban, és az egyik osztálytársam elkezdett baszogatni, aztán az osztályfőnökünk is felhúzott minket, és már tök idegállapotban voltam, erre nem odajön elém magyarázni meg csinálni a hülyét az egyik olyan lány osztálytársam, aki már ránézésre sok és irritáló és felbaszós? Dehogynem. Szóval megyünk már ki az ebédlőből, odaáll elém, hogy ő nem enged ki, és csinálta amit ilyenkor az ilyen antiszociális emberek csinálni szoktak, utánozta amit mondok és hasonlók. Nekem meg már sok volt nagyon,és úgy istenigazából pofonvágtam. Igazából kétszer, mert az első nem úgy sikerült, ahogy terveztem volna. Ezután persze tökre megijedtem, nem tudtam, hogy mi lesz ennek a következménye, ugyanis nagyon árulkodós volt az illető. Szóval történt az, hogy elmentem a mosdóba, magamra zártam az ajtót, és elkezdtem sírni. Igen… :D Szerintem ne részletezzük tovább ezt a sztorit.